Kiáltványt tett közzé a Pact4Youth Magyarország munkacsoport

„Gyakornok 2.0 – A gyakornok érték!” elnevezéssel kiáltványt tett közzé a Pact4Youth Magyarország munkacsoport, hogy megfelelő alapot nyújtson a hazai vállalatok számára a gyakornoki programjaik kialakításához.

Sokszor beszélünk róla, hogy milyen hasznos, ha a fiatalok munka közben szereznek tapasztalatot. A vállalatok pedig nemcsak spórolnak a gyakornoki programokkal, de így az utánpótlás képzés is biztosított számukra. Mondhatjuk, hogy a cégnek és a fiatalnak is jó a gyakornoki program. Fontos azonban összegyűjtenünk azokat a pontokat, amelyek garantálják a gyakornoki program hatékonyságát, illetve ugyanennyire nélkülözhetetlen szem előtt tartanunk, hogy azok mennyire illeszkednek a fiatalok személyes céljaihoz.

A Pact4Youth Magyarország munkacsoport által most nyilvánosságra hozott „Gyakornok 2.0 – A gyakornok érték!” elnevezésű kiáltvány azért jött létre, hogy megfelelő alapot biztosítson a hazai vállalatok számára a gyakornoki programjaik kialakításához. A kiáltvány 8 pontban foglalja össze azokat a szükséges követelményeket, amelyek nélkülözhetetlennek bizonyultak olyan sikeres és versenyképes gyakornoki programok létesítéséhez, amelyek mind a hazai, mind a nemzetközi környezetben képesek megállni a helyüket.

A hazai oktatási és munkaerőpiaci véleményformáló szervezeteket tömörítő program – IfYOUsági Paktum – a fiatalok megkérdezésével alakította ki kiáltványa tartalmát az elmúlt hónapokban. Több fiataloknak szóló országos és helyi rendezvényen került becsatornázásra a jelenleg is egyetemista hallgatók és friss diplomások véleménye.

A munkacsoport reményei szerint a nívós gyakornoki programok életre hívásával az ún. NEET kategóriába – olyan 16-29év közötti fiatalok, akik jelenleg nem dolgoznak és nem vesznek részt semmilyen oktatásban – tartozó fiatalok számát is sikeresen lehet majd hosszú távon csökkenteni. A NEET fiatalok száma 2014 óta folyamatosan csökken hazánkban, de jelenleg is 10% körüli, így a probléma több tízezer fiatalt érint.

„Gyakornok 2.0 – A gyakornok érték!” kiáltvány

  1. A foglalkoztató vállalja gyakornoki programjainak regisztrációját egy szabadon hozzáférhető nyilvántartási rendszerben, amely a kiáltványban megfogalmazott követelményeknek megfelelő gyakornoki programokat tartalmazza.
  2. A foglalkoztató a valóságnak megfelelő, hiteles tájékoztatást adjon a gyakornoki programjában megkövetelt munkavégzési kötelezettségekről és feladatkörökről promóciós kampányaiban.
  3. A munkaadó minimum 3 hónapig foglalkoztassa a gyakornokot, de lehetőleg törekedjen a hosszabb távú - 6 hónaptól akár 2 éves időtartamra is szóló - elköteleződésre, amelyben garantálja a minimum heti 20 órás munkavégzést.
  4. A foglalkoztató biztosítson dedikált mentor-funkciót betöltő személyt a gyakornok részére, aki felelős a gyakornok szakmai és szociális munkahelyi integrációjáért, valamint elősegíti a foglalkoztató által a gyakornokról készített visszajelzések és értékelések feldolgozását. A munkaadó mindig törekszik a pozitív visszajelzések előtérbe helyezésére.
  5. A gyakornoki programban végzett feladatok előzetes kialakítása a szakmai tapasztalatszerzés relevanciájának és a foglalkoztató elvárásainak összhangjában. A minimum szakmai sztenderdek megfogalmazásában a Foglalkozások Egységes Osztályozási Rendszerében leírtak az iránymutatóak.
  6. A gyakornokot foglalkoztató törekszik arra, hogy legalább a minimálbérrel egyenértékű kompenzációt nyújtson a gyakornok számára.
  7. A gyakornoki program idejére szóló kölcsönös értékelési rendszer kialakítása, amely elősegíti a foglalkoztatót a gyakornoki program fejlesztésében, a gyakornok számára pedig folyamatos visszacsatolást biztosít a szakmai fejlődéséről.
  8. A foglalkoztató támogassa a gyakornokot a tanulmányai elvégzésében, valamint motiválja az élethosszig tartó tanulás iránti elköteleződésre.